Archívum - Olaj Cseppek

Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám

2016.06.07. 18:00:00

NB I. "A", Play-Off, Döntő - 2. mérkőzés

A CSAPAT
TLI-Alba Fehérvár
Itt a szurkolók beszélnek: Parács Bernadett
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám


A CSAPAT
A CSAPAT

Az elmúlt szombaton az Olaj vereséggel végződő találkozóján a vendégszektort csurig megtöltötték a piros-fekete csapat kitartó hívei. A találkozó végkimenetele, sajnos korán eldőlni látszott. A második negyedben jelentős erőfölényt harcolt ki a hazai gárda a lepattanó labdák terén. Tetézte a bajt, hogy a második negyed végén kirobbant konfliktusban vezéráldozatra kényszerült csapatunk, amikor Strahinja Milosevicet kiállították, így a szabályok értelmében a mai találkozón nem léphet pályára.

Stojan Ivkovic nyilatkozata az esetről: Szerintem az Alba járt jobban azzal, hogy náluk Anthony Myles, nálunk pedig Strahinja Milosevic nem játszhat a következő meccsen. Ám ha igazi csapat vagyunk, ezt is megoldjuk, Milosevic többször is kihúzott minket a csávából, most mi küzdünk majd érte.
TLI-Alba Fehérvár

Alba Fehérvár
Magabiztos játékkal, kevés vendég ellenállással egalizálta a párharcot hazai pályán a Fehérvár csapata.

Azért azt tudják, hogy a pályaelőnye megvan még az Olajnak és ahhoz, hogy a bajnoki cím közelébe kerüljenek Szolnokon, a Tiszaligetben győzniük kellene.

Az egyik szolnoki vezér kiválásával úgy gondolják, nőttek az esélyeik a vendégként kiharcolandó győzelemre és valószínű, hogy meg szeretnék ragadni a kínálkozó alkalmat.
Itt a szurkolók beszélnek:

Parács Bernadett
Parács Bernadett

Kosárlabda mérkőzésre 1991-ben egy barátom csábított ki, amikor a döntőbe kerülésért a Körmend ellen játszott az Olaj. Hatalmas hangulat volt és nyert a csapat. Néhány hét elteltével a Kossuth téren voltam és vártuk a Zalaegerszegről hazatérő bajnokcsapatot.

Ettől kezdve elkötelezett híve és szurkolója lettem az együttesnek. Volt pár év kihagyásom, de 2006 őszén ismét visszatértem a szurkolói státuszomba. A Thomas Kelley-vel fémjelzett csapat Jurkunassal, Sabaliauskassal, Franával, Hollinssal és Cziczás Lászlóval és az évközben érkező Molnár Andrással, Magyar Kupát és tizenhat év elteltével bajnoki aranyat is nyert. Számomra ez a gárda felejthetetlen és örök érvényű élményt jelent.

A mostani fináléban annak ellenére, hogy Milosevicet kiállították és ma nem léphet pályára, nyernünk kell. Úgy gondolom, a bajnoki címünket meg kell védeni. Most már a kisfiammal járok mérkőzésekre és megígértem neki, hogy jönni fog a tűzoltóautó a szezon végén és ünnepelhetjük az újabb bajnoki címünket
- mondja Detti, a hűséges, elkötelezett szurkoló.
Az én rovatom...

Közeledik a bajnokság vége és a csapatunk még mindig ott van a spiccen. Ma itt sorsdöntő mérkőzés előtt állunk. Az együttesünk sokak által emlegetett hosszú kispadja, valljuk meg őszintén, ebben a szezonban szerintem soha nem volt hosszú. Most aztán a kialakult körülményeket figyelemben véve, igen kurtának bizonyul.

Én azért továbbra is bizakodó vagyok, gondolom, hogy aki ismer, nem lepődik meg ezen. Érzek annyi erőt a csapatban, hogy "Milót" nélkülözve hazai környezetben le tudják győzni a bajnoki címért harcoló fehérvári csapatot. Vendégszurkolóként legutóbb túlságosan nem rendített meg a vereség, persze nem volt öröm, de bízom a sikeres folytatásban, a hazai környezetben. Igaz nincs B-közép.

A csarnok népe, az elkötelezett szurkolók most is itt vannak és segítik biztatásukkal csapatunkat. Biztos vagyok benne, ma is, mint mindig a csapat mögött leszünk. Győzzünk!!!
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2017-2018 / 3. szám 2017. 10. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 2. szám 2017. 10. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 1. szám 2017. 09. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
Olaj Cseppek Olaj Cseppek Olaj Cseppek
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2017. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!