Archívum - Olaj Cseppek

Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám

2016.04.20. 18:00:00

Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE, NB I. "A" mérkőzés

A 25 évvel ezelőtti bajnokcsapatot ünnepelték
Atomerőmű SE
Itt a szurkolók beszélnek: Budai Dávid és édesapja Zsolt
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám
A 25 évvel ezelőtti bajnokcsapatot ünnepelték
A 25 évvel ezelőtti bajnokcsapat Álló sor (balról-jobbra): Farkas János (technikai vezető) Kékesi István (szakosztály vezető) Rezák László (vezetőedző) Bódi Péter, Kis Péter, Berkics László, Rasid Abeljanov, Andrej Tyubin, Zorán Kmezic, Szalay Ferenc (edző), guggolnak (balról-jobbra): Takács Attila, Judik Béla, Mérész Tamás, Tóth Attila, Bede Miklós, Horváth Imre, Tóth Zoltán (csapatkapitány).
Atomerőmű SE

Atomerőmű SE
Az alapszakaszban azonos mutatókkal az Olaj mögött a második helyet foglalták el a táblázaton. A középszakasz küzdelmeiben a lejátszott hat mérkőzésből csak kétszer sikerült győztesen elhagyni a pályát, sajnos egyiket pont ellenünk érték el Pakson.

Pillanatnyilag a felsőházban a harmadik helyen állnak, azonos eredményekkel, a Fehérvárral és a Zalaegerszeggel. A mai találkozón kívül még egy mérkőzésük lesz hazai pályán az Alba-Fehérvár ellen.

A legutóbbi eredményt nézve úgy néz ki, ismét magára talált a csapat, hiszen az előző fordulóban, hazai találkozójukon negyven ponttal verték a mostani szezon meglepetés, sikercsapatát, a Zalaegerszeget. Valószínű, most itt Szolnokon is elkövetnek mindent, hogy az élbolyban megerősítsék pozíciójukat.
Itt a szurkolók beszélnek:

Budai Dávid
Budai Dávid és édesapja Zsolt

A sport mindig közel állt hozzám, nyíregyházi középiskolás időszakomban fociztam, röplabdáztam, az utóbbiban voltak inkább sikereim. Szabolcsból kerültem Szolnok környékére, Tószegre családalapításom idején. Régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy meg kéne ismerkedni a remek eredményeket felmutató Olajos kosárlabdával. Amikor fiam, Dávid kilenc éves lett, elérkezettnek láttam az időt. Azt véltem, hogy már ő is értékelni tudja majd az eseményeket. Így is lett, mindkettőnknek megtetszett a látott játék és a környezet. Egyre többet jöttünk és mára már rendszeressé váltak a hazai találkozók látogatása, sőt ha időm engedi idegenbe is elkísérjük a csapatot.

Az idők folyamán kialakult egy szurkolói társaság, akikkel beszélgettünk, hogy mostanság hiányzik a „B”-közepes biztatás. Úgy gondoltuk, valamit tenni kell, hogy segítsük a csapatunkat. Vettem egy dobot, fiam vállalta a hangszer kezelését. Az Alba ellen már hangzott is, és a győzelem sem maradt el. Felbuzdulva a sikeren Paksra is elkísértük a csapatot, de ott nem volt pozitív foganatja ténykedésünknek.

Hazai pályán viszont legyűrtük a Körmendet. Reméljük, egyre többen csatlakoznak hozzánk, akár már a mai napon, hiszen győzni kell és fiammal együtt úgy gondoljuk, meg is lesz a siker. Mi mindenesetre beleadunk mindent, a többi a pályán, a fiúkon múlik
- vélekedik Dávid és édesapja Zsolt.
Az én rovatom...

Közeledik a középszakasz befejezése, de még nem alakult ki a végső sorrend. Amennyiben Fehérváron, a mérkőzés utolsó periódusában nem botlunk meg, ki lehetett volna biztosan jelenteni, hogy az első pozícióból kezdjük az 1-8-as rájátszást. A kellemetlen vereség ellenére jó sanszunk van, hogy azért ott leszünk az élen. A mostani találkozót hozni kell, Körmenden meg kell kísérelni a győzelmet, amelyet nem tartok lehetetlennek.

Az utolsó fordulóban mindentől függetlenül helyre kell tenni a Zalaegerszeget, akik az alapszakaszban kétszer vertek meg minket. A törlesztés már megkezdődött, mert legutóbb a ZTE arénában megvertük őket.

Amennyiben élről kezdjük a rájátszást, elérhető közelségbe kerülhet az újabb bajnoki cím. Azt nem merem kijelenteni, hogy ismét „söprés” lesz, de a hazai pálya jelent annyi előnyt, hogy egy újabb bajnoki zászló felvonására kerüljön sor.
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2017-2018 / 3. szám 2017. 10. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 2. szám 2017. 10. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 1. szám 2017. 09. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
Olaj Cseppek Olaj Cseppek Olaj Cseppek
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2017. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!