Archívum - Olaj Cseppek

Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám

2014.10.29. 19:00:00

Szolnoki Olaj KK - Union Olimpija, Európa Kupa mérkőzés

Európa Kupa
Union Olimpija
Itt a szurkolók beszélnek: Fekete Dezső
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám
Európa Kupa

Európa Kupa
Kísértetiesen hasonlóan indult a múlt szombati találkozó, mint a legutóbbi két idegenbeli mérkőzésünk. A negyedik percben még csak Keller Ákos duplája árválkodott az eredményjelző táblán.

A negyed végére sikerült felzárkózni és átvenni a vezetést. A folytatásban lendületbe jött a csapat és kivívta a szurkolótábor elismerését és a vezetőedző dicséretét.

Dragan Aleksic: Gratulálok a játékosaimnak, bár az első 15 perc nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna. Úgy érzem, nagy nyomás alatt játszottunk az utóbbi két vereség miatt. Miután volt néhány sikeres tiszta dobásunk és gyors indításunk, megtaláltuk a játék ritmusát és kontroláltuk a mérkőzést. A fiúk jó munkát végeztek.

Bízunk benne, hogy a jó munka ma itt Debrecenben is folytatódik.
Union Olimpija

Union Olimpija
Az elmúlt két Adria-ligás szezonban négy alkalommal találkoztak csapataink. Pillanatnyilag az előny a ljubljanai együttesnél van, mert három egyre vezetnek a párharcban.

Az adriai bajnokságban a negyedik helyen vannak, három győzelemmel és két vereséggel. Idegenben legyőzték a Cibonát, hazai környezetben, pedig a Cedevitát és a Partizánt, Belgrádban nyolc ponttal kaptak ki a Zvezdatól. A legutóbbi fordulóban a Mega Vizura 19 pontra verte őket.

Az EuroCup vetélkedőjében, az első fordulóban nem kis meglepetésre győztek a török Besiktas ellen két ponttal idegenben. A csoport elit alakulatától a Khimki Moszkvától Ljubljanában egy szoros mérkőzésen három ponttal kaptak ki. Játékosállományában a tavalyi keretből hét játékos maradt meg.

Régi ismerőst köszönthetünk a vendégcsapatban, 18-as mezben, az egykori szolnoki kedvencet Hristo Nikolovot, aki ebben a szezonban került a szlovén együtteshez.
Itt a szurkolók beszélnek:

Fekete Dezső
Fekete Dezső:

Annakidején a volt párom, Pál Szabó Rozika hatására lettem az Olaj kosárlabdacsapatának szurkolója. Minden egyes mérkőzésen ott voltunk és szorítottunk jóban-rosszban a sikerért.

(Rozika, mert a szurkolótáborban csak így ismerte mindenki, a szolnoki „1-es ABC ” vezetője volt. Mindene volt a kosárlabda, az Olaj. Sokat segített, hajdanán a vidéki mérkőzésekre úti csomagokat készítettek a csapatnak. Sajnos, a szörnyű betegség fiatalon elragadta közülünk. A szerk.)

Sokat változott az elmúlt évek alatt a játék. Gyorsabb, energikusabb lett, természetesen ebben nagy szerepe van a különböző kupáknak, amelyekben, most szerepel a csapatunk.

Kicsit féltem őket, hogy bírni fogják-e szusszal. Jó játékosaink vannak, de össze kell még jobban szokniuk. Eldőlt, Justin Holiday-ra nem számíthat a szakvezetés, mert végleges szerződési ajánlatott kapott az NBA-ban szereplő Golden State Warios együttesétől. Az ő helyére kell egy hasonló kaliberű játékos. Gondolom, dolgoznak is az ügyön.

Ma itt nyernünk kell, mert a remény hal meg utoljára!
- mondja Dezső.
Az én rovatom...

Minden egyes mérkőzés előtt tele vagyok várakozással, ki tudja már ez a mostani hányadik lesz a sorban. Tulajdonképpen nem is érdekes, mert mindig a soron következő a legfontosabb.

Érdekesen alakulnak a EuroCup-ban a csoportmérkőzések. Latolgatva az esélyeket talán a Khimki Moszkva csapata emelkedik ki a mezőnyből. A többiek úgy gondolom, egyenlő eséllyel pályáznak a továbbjutást jelentő első négy hely valamelyikére.

Nagyon fontos, hogy hazai pályán sikeresek legyünk és idegenben is jó lenne győzni, de ha ki is kapunk, nem közömbös a különbség mértéke.

Ma itt bizakodunk a sikerben és remélhetőleg a lendület ott folytatódik, ahol az elmúlt szombaton abbahagyták a fiúk.
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2017-2018 / 3. szám 2017. 10. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 2. szám 2017. 10. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 1. szám 2017. 09. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
Olaj Cseppek Olaj Cseppek Olaj Cseppek
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2017. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!