Archívum - Olaj Cseppek

Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám

2015.05.20. 18:00:00

Szolnoki Olaj KK - KTE-Duna Aszfalt, NB I. "A" mérkőzés

A finálé
KTE-Duna Aszfalt
Itt a szurkolók beszélnek: Pap Gyula
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám
A finálé

A CSAPAT
Elérkeztünk a bajnokság utolsó szakaszához. Hogy hány felvonásos lesz a csapatunk fellépése, nem lehet tudni, legfeljebb tippelni lehet rá.

Szerintem, a main kívül még egyszer játszunk a Tiszaligetben. Persze nem lefutott egyik találkozó sem, meg kell küzdeni a sikerért. A rájátszás kezdetétől a csapat magabiztos játékot mutatott és mondhatni simán vette az akadályokat.

A kecskeméti alakulat ebben a bajnokságban remekül szerepelt és megérdemelten került a döntőbe. A mieinktől mindenki elvárja a bajnoki cím megvédését és valljuk be őszintén, ez a realitás, talán senki nem gondolhatja komolyan, hogy ez nem így fog bekövetkezni.
KTE-Duna Aszfalt

KTE-Duna Aszfalt
A kecskeméti férfi kosárlabdázás eddigi legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy kivívta a döntőbe kerülést.

Alaposan megdolgoztak érte. Igaz, az első körben a Pécsen könnyedén léptek túl, de a bajnokságnak szép reményekkel induló Atomerőmű SE csapata öt mérkőzésre kényszerítette őket, de sikerült győzniük a végén.

Pongó Martin, a Kecskemét 23 éves irányító játékosa így vélekedett a mai találkozó előtt: A döntőben szeretnénk megszorítani vagy meg is verni a Szolnokot. Úgy érzem, a legutóbbi találkozásunkkor is kevés volt a különbség, de hazai pályán ilyen szurkolók előtt akár győzhetünk is.
Itt a szurkolók beszélnek:

Pap Gyula
Pap Gyula

Nagy öröm, hogy Szolnoknak évtizedek óta sikeres kosárlabdacsapata van, hiszen nem csak a hazai bajnokságban, hanem nemzetközi szinten is eredményes a társaság.

Viszik magukkal külföldre a város nevét, és mi itthon színvonalas mérkőzéseket láthattunk az Adria Ligás meccsek alatt. Előfordul, hogy elkísérjük a csapatot hazai, idegenbeli mérkőzéseikre is, de a Tiszaligetben, amennyiben a munkánk engedi, mindig itt vagyunk.

Sokan megfordultak már itt az elmúlt években az Olaj KK-nál, jobbnál jobb játékosok, akiket persze sajnálunk, ha megválnak a csapattól, továbbmennek, de tudomásul kell venni, hogy a profi sport az ilyen. Mindig jönnek újak és úgy látom, hogy a közönség a többségét örömmel, gyorsan befogadja. Vannak persze, hogy is fogalmazzak, mellényúlások egy-egy igazolásnál, de tőlük a vezetőség gyorsan megválik és keresi a jobb megoldást.

A csapat egyben van, az Aba Ligás utazásokat is kipihenték és most simán nyerik a magyar bajnokságot. Minden tiszteletem a játékosoké, hiszen magyar csapatként elsőnek vették a nem könnyű akadályt és biztos vagyok benne sokat tanultak a nehéz meccsek alatt, bírják a magyar bajnokságban a gyűrődést.

Számomra negatív jelenség, hogy egyre több volt az üres szék az utóbbi időben a nézőtéren, mert ha szurkolok egy csapatnak, szeretem a kosárlabdát, akkor tapsolok és velük örülök, vereség esetén sem fütyülök és kiabálok be hülyeségeket. Egyre többen fanyalognak és olyan érzésem van, mintha a kosárlabda is kezdene a focihoz hasonlítani, mindenki ért hozzá, és mindenki elmondja, azaz bekiabálja a véleményét.

Van edző, vannak segítői, hadd döntsék el ők, mikor kit cserélnek, kit küldenek a pályára. A néző, a szurkoló dolga - ha már kimegy a csarnokba - a bíztatás, a szurkolás.

Én azt mondom mindenkinek, hogy szeresse ezt a csapatot, jöjjenek és szurkoljanak, mert egy teltházas meccs élmény a játékosoknak is. Olyan ez, mint egy család! Jóban, rosszban össze kell tartani!

Talán tanulandó a veszprémi példa, sokat vagyunk ott a kézilabda mérkőzéseken, ahol az őrjítő hangulat azonnal magával ragad. Az egy családi program, eszik a perecet, isszák a kólát, söröznek, fújják a dudát, kicsik-nagyok együtt szurkolnak a meccs végéig
- vélekedik Gyula, aki kitartó, régi szurkolója a csapatunknak.
Az én rovatom...

Balogh Gyula
Ahogy idősödik az ember, egyre több embertől kell elbúcsúznia. Az elköszönés, ha az végleges mindig nehéz és fájó. Különösen akkor torokszorító, ha akitől el kell válni éppen hogy csak belépett a felnőtt életbe.

Gyula a Széchenyi körúti Általános Iskolában ismerkedett meg a sportággal követve a családi hagyományokat. Édesanyja, Szántó Ilona a Szolnoki MÁV NB II-es csapatában játszott hajdan. Serdülő korában tanítványom volt.

A klubunk eddig legnagyobb utánpótlás sikerének is részese volt, amikor tizennyolc évesen Baján az Országos Ifjúsági Kupát nyert csapat tagja volt. Felkerült az első csapat keretébe, ahol ugyan nem volt meghatározó játékos, de mindig lehetett rá számítani. Csapattag volt az első Magyar Kupa győzelemnél 2002-ben. Több éven keresztül látta el a technikai vezetői szerepkört az első csapat mellett.

2009-ben köszönt el a klubunktól, Győrbe távozott. Spotvezetői karriere ott teljesedett ki, szakosztálymenedzserként, majd pedig ügyvezetőként dolgozott. Elévülhetetlen érdeme volt abban, hogy csapata 2012-ben megnyerte a női bajnokságot. Tíz hónapos kisfia maradt árván.

Búcsúzunk tőled Gyula!

Az apa nélkül maradt család segítésére nyitottak egy bankszámlát, amelyre köszönettel várják a segítséget a nehéz helyzetben.

Bank: UNICREDIT Bank
Név: Kosár Mónika
Számlaszám: 10918001-00000080-27030006

Nemzetközi utalás esetén:
HU 88 1091 8001 000 0080 2703 0006
SWIFT kód: BACXHUHB
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
Olaj Cseppek Olaj Cseppek Olaj Cseppek
Champions League FIBA EUROPE EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2017. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!