Bemutatkozás » Megalakul az Olaj

Az alábbi párbeszéd zajlott le 1959 márciusában Szolnokon, az akkori Alföldi Kőolajfúrási Üzem Kőrösi úti irodaházának első emeleti folyosóján:

Lőrincz Andor: - Te vagy az a mérnök, aki kosarazol?

Suba Sándor: Igen, mérnök vagyok, és kosaraztam.

Lőrincz Andor: Jó, akkor csinálunk egy kosárlabda-szakosztályt.

A rövid, velős megbeszélés után Suba Sándor elkezdte az ügyintézést, Lőrincz Andor pedig toborozta a játékosokat.

Ez idő tájt már működött egy sportkör a vállalatnál, az "Alföldi Olajbányász SK". Az alföldi jelző azért szerepelt a névben, mert a nagyvállalat tevékenysége az egész Alföldre kiterjedt, Szeged, Orosháza, Kardoskút, Hajdúszoboszló, Eger. A központja Szolnokon volt.

Suba Sándor alapító egy Baranya megyei kisközségben, Beremenden született, ahol édesapja tanító volt. Az iskola a mohácsi püspökséghez tartozott, így a család az egész püspökség területén választhatott iskolát. 1944 őszén a mohácsi 8 osztályos gimnáziumba küldték a 10 éves fiút. Időközben Magyarországot is elérte a II. világháború frontvonala, csak néhány hónapos szünet után folytatódott a gimnáziumban a tanítás. A fiatal Suba Sándor szerette a sportot, belekóstolt az atlétikába, a teniszbe is. A mohácsi sportpálya egyik szegletében salakos kosárlabdapálya is volt. Érdeklődve figyelte a játékot, mígnem egyszer az egyik csapatból hiányzott valaki. Szóltak a bámészkodó gyereknek, aki örömmel bekapcsolódott a játékba, olyannyira, hogy hosszú időre, egy életre elkötelezte magát a kosárlabdával.

Utóbb kiderült, hogy a mohácsi salakos sportpályán a Mohácsi MTE kosarasai pattogtatták a labdát. A játékosok az ország különböző egyetemein, főiskoláin végeztek, majd visszatértek Mohácsra, és ott egyesületet alakítottak.

Külső egyesületben csak a gimnázium testnevelőjének engedélyével sportolhattak a tanulók. Sándor megkapta az engedélyt, hiszen tanárának, Mudrány Istvánnak szinte jobb keze volt, mert az akkori híres MHK mozgalomnak (MHK = munkára, harcra kész) az asszisztenciáját látta el. Így mint "belső munkatársnak" szabad bejárása volt a tornaterembe, ahol gyakorolhatta a kosárra dobásokat. Testnevelője látva a tanulóban az ambíciót, a tehetséget, segítette, képezte. Olyannyira kinőtte magát, hogy a Megyei Kosárlabda Szövetség helyi lapban megjelent értékelésében név szerint is megemlítették: "a Mohácsi MTE Kosárlabda Szakosztálya televénye a tehetségeknek, de közülük is kiemelkedik Suba Sándor, a negyedikes gimnazista."

Egyre jobban ment a játék, többször megfordult vendégként a pécsi egyesületben is. Érettségi után a soproni Bányamérnöki Karon tanult tovább. Az egyetemen igen intenzív kosárlabdaélet folyt, amelybe természetesen bekapcsolódott az elsőéves egyetemista, a mohácsi kosaras tehetség. Úgy gondolta magáról, hogy jó kosárlabdázó, de az ottani társak tudása messze meghaladta az övét. Kedvét szegte a felismerés, majdnem szakításra is sor került, de a szíve visszahúzta. Rövid időn belül felzárkózott társaihoz, és az egyetem csapatát erősítette 1957-ig, a diploma megszerzéséig.

Közben területi bajnokságban szerepeltek, megfordultak Szolnokon is, a Közgazdasági Technikum tornatermében játszottak. Akkor még nem sejtette, hogy egyszer még visszatér ide. A Magyar Népköztársasági Kupa versenysorozatában összekerültek a nagyhírű Budapesti Honvéd csapatával, benne Gremmingerrel, Simonnal, Czinkánnal meg a többi nagyágyúval.

- A társak kipontozódtak, nekem jutott a feladat, hogy fogjam Simon Jánost. Hát nem nagyon sikerült, Simi kétszer akkora volt, mint én, Gremminger meg úgy cikázott a pályán, hogy szemmel is nehezen tudtuk követni, de nagy élmény volt ezekkel a legendás játékosokkal a pályán testközben találkozni - emlékezik még ma is a mérkőzésre.

A diploma megszerzése idején megjelentek az egyetemen a nagyvállalatok, cégek képviselői (mai szóhasználattal: fejvadászok), és ajánlatot tettek a végzős fiataloknak. Suba Sándort az akkori nagyvállalat, az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt (OKGT) csábította. Két fiatalt választottak ki, ráadásul jó barátok is voltak. Együtt utaztak Pestre, a Szent István körúti székházba. Választaniuk kellett két munkaterület között. Mivel mindkettő közel állt elképzelésükhöz, maradt a pénzfeldobásos sorsolás, és ennek eredményeként Suba Sándor az Alföldre, az Alföldi Kőolajfúrási Üzemhez került karcagi telephellyel. 1959 februárjában áthelyezték az akkor már szolnoki székhelyű központba.

Érdemes átgondolni, hogy ha Mohácson a fiatal kis gimnazista nem áll meg a kosárlabdapálya mellett, ha nem Sopronban tanul tovább, ha nem az olajos cég választja, ha a pénzfeldobás nem az Alföldet eredményezi, ha nem kerül Szolnokra...

A sportkör akkori elnöke, Szántó József (1929-1998) maga is sportolt a labdarúgó szakosztályban. A nagyvállalat bérelszámolási osztályát irányította. Őt kereste meg Suba Sándor, hogy a meglévő négy szakosztály (asztalitenisz, labdarúgás, teke, sakk) mellé alakítsanak még egyet, mégpedig kosárlabdát.

Szántó József támogatta az elképzelést, és kiadta a jelszót: "Sanyi, szerezz pénzt!" Mivel a szakszervezet döntött a pénz elosztásában, Suba megkereste az illetékeseket, akik nem zárkóztak el az új sportág felkarolásától, de feltették a kérdést: "Hány vállalati dolgozó sportolna az új szakosztályban?" Sándor nem hamarkodta el a választ. Egy biztos volt, az ő személye. Aztán előkerült egy másik fiatal fúrómérnök, a későbbi eredményes centerjátékos Simon Norbert, majd Szili József, a későbbi elnök, de ez kevés volt. Házon belül néhány fiatalember - ugyan nem sok közük volt a sportághoz - szimpátiából nevét adta, és így elévülhetetlen érdemeket szerzett a csapat megalakulásában. Nélkülük - Marhoffer József, Pékó Gyula, Vadász György - nem lett volna olajos kosárlabda.

Így már elegendő lett a létszám, zöld utat adott a szakszervezet. Szerencsére, a sportszakmai munkába nem folyt bele a szakszervezeti vezetés. A jóléti alapból 3000 Ft-ot hagyott jóvá támogatásként. Mai léptékkel ez nevetséges összegnek tűnik, de akkor nem volt az, persze azért nem volt elég. További forrásokat kellett keresni. (Ez ma sem működik másképpen, csak most szponzorálásnak hívjuk.) A szakszervezet felsőbb szerve, a BDSZ, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete volt Budapest székhellyel. Elkezdődött a szervezkedés, kapcsolatkeresés. Sikeres volt az akció, a BDSZ megvásárolta a felszerelést egy kijelölt budapesti sportboltban. Egy garnitúra melegítő (15 db), két garnitúra trikó és nadrág. Az első szerelés sárga-fekete színű volt, így a már meglévő ruhákkal négy variációt lehetett összeállítani.

A szerelések testre alakítását családtagok, ismerősök végezték el. Az akkori kosaras szokásoknak megfelelően a rövidre szabott nadrág volt a menő, ellentétben a mai divattal.

Közben Lőrincz Andor tovább toborozta a kosarasokat. A MÁV csapata 1958-ban megszűnt, nem volt férfi kosárlabda a megyeszékhelyen. Így igent mondott Lőrincz Andornak Bohaty Lajos, aki a Műszaki Egyetemen végzett, és korábban játszott a Szolnoki MÁV NB I-es sikercsapatában. Csikász Sándor is a Műegyetemen végzett, szolnoki lakos lett, s csatlakozott a kosarasokhoz. Frizzi Lajos ugyancsak a megszűnt MÁV-csapattól igazolt át. Felöltötte a mezt két fiatal mérnök; Dusa István és Ercsényi Sándor, továbbá dr. Juhász Pál főorvos és a református lelkész legidősebb fia, Szokodi Gyula is.

Jöttek az atléták is, akik kedvelték a kosárlabdát: Balasi Péter, a balkezes, távol- és hármasugró csúcstartó, Oros János és öccse, Ferenc, a sprinterek, és ezzel már együtt is volt az alapító csapat. Hivatalosan is megalakult a szakosztály, pecsét került a dokumentumra 1959 őszén.

Az első edzéseket a Varga Katalin Gimnázium tornatermében tartották heti két alkalommal kezdetben Lőrincz Andor vezetésével, később pedig Suba Sándor irányításával. Ekkor még csak egymással játszottak. Én 1959 októberében kerültem a csapathoz. Nagy szerepe volt ebben Fehérvári Kálmán barátomnak. Egy osztályba jártunk a Verseghy Ferenc Gimnáziumban. Az osztályból többen eveztek, akkor a Szolnoki Kinizsi karolta fel az evezős sportot. Először nyolcas majd négyes hajóban húztuk a lapátokat. Szerettünk evezni, szerettük a vizet, a Tiszát. Legnagyobb bánatunkra, gyakran előfordult, hogy nem volt meg a létszám, és így nem tudtunk vízre szállni. Kálmán barátommal komolyan szerettük volna űzni a sportágat. Mindketten hosszúra nőttünk, ami az evezésnél sem hátrány. Megkértük az akkori vezetőedzőt, Császi Feri bácsit, hogy dublóban evezhessünk. (A dubló kétszemélyes, kétpárevezős hajó.) Feri bácsi máshogy vélekedett, azt tanácsolta: keressünk még két embert, és evezzünk négyesben. Nem sikerült találni, így az evezős karrierünknek itt vége is szakadt. Kálmán azt javasolta, menjünk kosarazni, úgy tudja, van a városban kosárlabdacsapat. Mindig jól értesült volt. A kosárlabdával addig annyi kapcsolatunk volt, hogy a Verseghy gimnázium régi tornatermében láttunk palánkot. Általános iskolába, a Kassai útiba jártunk, ott akkor még tornaterem sem volt. A gimnáziumi tornaórán időnként dobálgattunk a kosárba. Azok az osztálytársak, akik olyan iskolából jöttek, ahol volt tornaterem, meg kosárpalánk, a mi szemünkben nagyon ügyesek voltak. Tetszett a játék. Elindultunk hát megkeresni a kosárcsapatot.

Először a Közgazdasági Technikum tornatermébe leskelődtünk be. Erős, nagydarab fiatalemberek szaladgáltak a palánk körül. Azt gyanítottuk, ők a "nagymenők", így nem mertünk bemenni. Bennfentes barátom felvetette, menjünk el a Varga Katalin Gimnáziumba. Ott is kosárlabdáztak, igaz idősebbek. Behívtak, marasztaltak, tanítgattak bennünket. Ott ragadtunk, megszerettük a sportágat, és azóta is szeretjük.

Egy alkalommal, még a hőskorban velünk együtt edzett B. Erzsébet, a Szigligeti Színház igen csinos művésznője, valamelyik "idősebb" csapattársam közeli ismerőse. Ötven év távlatából is él bennem a kép, ahogyan harisnyanadrágban végezte a gyakorlatokat.

Fiatalok, vidámak voltunk. Lőrincz Andor horganyzott vizeskannájából mindig megittuk a gólyai ártézi kútból hozott vizét, és feltöltöttük sima csapvízzel. Soha nem szólt érte, de tudtuk, hogy hazafelé menet ismét elballagott az ártézi kútra.

Lőrincz Andor 1923. április 11-én született Gyomán. Szolnokon, a Verseghy Ferenc Gimnáziumban tanult 1933-tól. Testnevelője, Tiboldi Gyula, a későbbi szolnoki kosárlabdát alapító Tiboldi Tibor édesapja volt. Lőrincz Andor édesapjától örökölte a sport iránti vonzalmát. Idősebb Lőrincz Andor a MÁV műszaki felügyelője volt. Nevéhez fűződik a MÁV-pályán - a volt MÁV-uszoda területén - a labdarúgópálya sarkában a kosárlabdapalánkok felállítása. Ugyancsak ő tervezte a maga idejében egyedülálló vasúti sportkocsit. Ez a sportkocsi szállította a Szolnoki MÁV legendás hírű labdarúgócsapatát a mérkőzésekre.

Ifjabb Lőrincz Andor Esztergomban fejezte be középiskolai tanulmányait, majd visszakerült Szolnokra. Szeretett és tudott is teniszezni, párosban vasutas bajnokságon, a harmadik helyen végzett. 1942-ben, amikor Tiboldi Tibor vezetésével megalakították a MÁV kosárlabda-szakosztályát női és férfi csapattal, a tanár úr Andorra bízta a női csapat vezetői és edzői teendőit, de emellett csapattag volt a férfiaknál az NB I-es gárdában. Élete párját is a palánkok világában találta meg Sztankó Ilona személyében, aki többszörös magyar válogatott volt, és sok fiatalt vezetett be a kosárlabda rejtelmeibe. Lőrincz Andor - Bandi bácsi - kötődése az olajos kosárlabdához onnan datálódik, amikor Suba Sándort 1959 tavaszán megszólította a Kőrösi úti irodaház folyosóján. Sohasem szakadt el a kosárlabdától. Hitvesével, Ica nénivel sokáig a MÁV női csapatát vezették. Később, a hetvenes évek derekán az Olajbányász Sportkörhöz került gazdasági vezetőnek, de mindig segítette a kosárlabda-szakosztály munkáját, és ott volt minden meccsen. Dolgozott a megyei szövetségben, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnökségének pedig tiszteletbeli tagja. Sajnos, ma már betegsége nem teszi lehetővé otthona elhagyását, de jelenleg is figyelemmel kíséri a kosárlabdacsapat tevékenységét, eredményeit.

1960-tól a Közgazdasági Technikum tornatermében a késő esti órákban heti két alkalommal, kedden és csütörtökön 20 óra 30 perctől 22 óráig tartott az edzés az iskola akkori igazgatója, Zsidai Emil jóindulatából. A tapasztaltabb csapattársak, ha korábban érkeztek, a „bemelegítést” a szomszédos pincehelyiségben kezdték. Ma már egy üzletsor van a helyén, de az idősebb szolnokiak bizonyára emlékeznek rá, mert - állítólag - igen finom volt az ott mért "üdítő".

A csapat magját az idősebbek alkották, de néhányan, fiatalok, már kezdtünk beilleszkedni. A tapasztaltabb játékosok többnyire diplomások voltak, de elfogadtak bennünket, istápoltak, tanítgattak. Jó volt a hangulat, néha túl jó, és olyankor Suba Sándor szigorúsága tett rendet. Edzések után még ott maradtunk a teremben, mígnem Ács néni (ő volt a gondnok) sürgető szavára távoztunk. Abban az időben a kosárlabdázás paradicsoma volt a város legnagyobb tornaterme.

Acsay Attila: "Csak az Olaj!" című könyve alapján

NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 83-75 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 83-75
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 94-77 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 94-77
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Alba Fehérvár 80-78 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Alba Fehérvár 80-78
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 98-102 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 98-102
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Körmend 78-71 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Körmend 78-71
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2017. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!