Archívum - Olaj Cseppek

Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám

2016.01.30. 19:30:00

Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE, NB I. "A" mérkőzés

Rangadó a hazai mezőnyben
Atomerőmű SE
Itt a szurkolók beszélnek: Baczuk Mónika
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám
Rangadó a hazai mezőnyben

Strahinja Milosevic
A listavezető paksi csapat lesz ma a vendég a Tiszaligetben. Az ősszel egy parádés Olajkezdés után, hosszabbításban győztek a Duna partiak. Van hát törleszteni valója csapatunknak a mai találkozón.

Reméljük, ismét láthatjuk a pályán Strahinja Milosevic-et.







Atomerőmű SE

Atomerőmű SE
Pillanatnyilag a tabella élén áll a csapat. Hazai pályán még nem szenvedtek vereséget. Idegenben legyőzte őket a Kecskemét, a Szombathely és a Zalaegerszeg együttese. Háromszor sikerült győzniük, hosszabbítást követően a szenvedő felek között szerepel az Olaj is, továbbá a Kaposvár és a Pécs.

Náluk is voltak változások a légiós állományban, de most már úgy néz ki, megtalálták az igaziakat. A legutóbbi Pécs elleni hazai találkozón nélkülözték az amerikai centerüket, Ryan Watkinst, de már a csapat rendelkezésére áll. A fővárosi MAFC csapatából leigazolták a szerb magas embert, Nikola Siladjit, aki már keretben volt a legutóbbi találkozón is, de nem lépett még pályára.

Valószínű mindenre elszántan érkeznek Szolnokra, és szeretnék megőrizni előkelő pozíciójukat a táblázat élén.
Itt a szurkolók beszélnek:

Baczuk Mónika
Baczuk Mónika

A nyolcvanas évek közepén, tizenévesen fiúk társaságában jártunk ki a csarnokba. Akkoriban az előtérben flipper játékgépek voltak. A fiúk játszottak, én meg a barátnőmmel néztem a kosármeccset. Megtetszett a játék, ott ragadtam. Akkoriban a „sztárok”, Vida Béla, Berkics Laci, Radonjic Sinisa és a többiek voltak számomra is. Közben főiskolára jártam, és a család is elsőbbséget kapott, nem tudtam mindig ott lenni a mérkőzéseken, de akkor is figyelemmel kísértem az Olaj szereplését.

A mai vendégünk, a Paks számomra egy örök mumus, de azt gondolom, hogy a továbbiakban itthon mindenkit vernünk kell, sőt idegenben sem nagyon fér bele több kisiklás. Megértem és átérzem, hogy nagyon nehéz most a csapatnak két fronton is helytállni, és egy Galatasaray mérkőzést követően belecseppeni a magyar valóságba, ezt mentálisan nehéz feldogozni.

Nincs előírva, hogy mi nyerjük a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát, de a szurkoló azért szurkoló, mert ezt szeretné. Hajrá Olaj!
- zárja mondandóját Móni, az elkötelezett szurkoló.
Az én rovatom...

Ismét gazdagodtunk egy nagy élménnyel. Az Európa élvonalába tartozó török csapat vendégszerepelt Szolnokon, a tiszaligeti parketten. Természetesen az isztambuli gárda volt a találkozó esélyese. De dicséret illeti az Olaj legénységét a becsületes helytállásért, amelyet három negyeden keresztül nyújtott. A negyedik játékrészben kidomborodott a vendégek javára a minőségi különbség.

Nincs sok idő a pihenésre, itt van az újabb nagyon fontos találkozó a honi mezőnyben. Amennyiben ugyanolyan elszántsággal és akarattal lépnek játékosaink a pályára, mint szerda este, a mai vendégeinknek nincs esélyük a győzelemre.
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
Olaj Cseppek Olaj Cseppek Olaj Cseppek
Champions League FIBA EUROPE EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2017. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!