Archívum - Olaj Cseppek

Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám

2015.11.14. 18:00:00

Szolnoki Olaj KK - PVSK, NB I. "A" mérkőzés

Oleksandr Lypovyy
PVSK-PANNONPOWER
Itt a szurkolók beszélnek: Agócs Dóra
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám


Oleksandr Lypovyy
Hazai mezőnyben

Kellett, nagyon kellet az elmúlt szerdai győzelem, az alakuló, formálódó csapatunknak és a szurkoló tábornak is. Most itt tovább lehet építkezni, csiszolni a játékot. A vezetőedző hitvallása szerint: "A védekezés mindennél fontosabb!"

Oleksandr Lypovyy
Ukrán válogatott játékos az Olaj csapatában.
Született: 1991.10.09.
Magasság: 200 cm
2-es és 1-es poszton bevethető játékos.

Legutóbb a VITA Tbilisi csapatában játszott. Folyamatban van az átigazolása, remélhetőleg hamarosan pecsét is kerül rá és pályára léphet.
PVSK-PANNONPOWER

PVSK-PANNONPOWER
A csapat, pécsi gyökerekkel rendelkező edzője 2011 decemberétől irányítja a mecseki gárdát vezetőedzői pozícióból. A legutóbbi forduló előtt az alábbiakat nyilatkozta: Két kemény idegenbeli mérkőzés vár még ránk, de nem megyünk ki azokra a találkozókra sem feltartott kézzel.

Az első mérkőzést Fehérváron vívták. Szinte végig partiban voltak a hazaiakkal, csak az utolsó percekben tudta növelni előnyét az Alba, amikor lést szenvedett, elszakadt az Achilles-ina. A második kemény mérkőzésre itt Szolnokon számít a fiatal szimpatikus szakember.

Talán segíti a munkáját, hogy az Olajnál is egykor kedvencnek számító, horvát légiósa Veljko Budimir boka sérüléséből felépült és elképzelhető, hogy pályára lép a Tiszaligetben.
Itt a szurkolók beszélnek:

Agócs Dóra
Agócs Dóra

Azt nem tudom, hogy valahol, valamikor, kosárlabda-mérkőzésen elő fordult-e már, de azt bizton állítom, hogy az Olaj kosárlabdájának történetében ez egyedi eset. Az elmúlt szezon bajnoki döntőjének félidejében a nézőtéren sikeres leánykérés történt.

Nem kosárlabdáztam, nem műveltem a játékot. 2006-ban kerültem ki egy mérkőzésre barátaimmal. Hatalmas volt a hangulat, Kelly, Cziczás, Jurkunas, Sabaliauskas, Hollins, Frana…nevek fémjelezték ezt a szerethető csapatot.

- A mostani nem szerethető?

Ezt nem mondom, kicsit csalódott vagyok, hogy a EuroCup versenyére nem sikerült összerakni a csapatot, de a szerdai mérkőzést követően, amikor megvertük az orosz Saratov elit gárdáját, úgy gondolom jó úton járunk. Hátha jövőre is lesz lehetőség, ilyen rangos ellenfelekkel találkozni. A játékos állományban a változások megkezdődtek. Akárhogy is alakulnak a dolgok, a honi eseményekre koncentrálva, hozni kell a bajnokságot és a kupát. Ma itt a Pécs ellen győzelmet várok és szurkolok is érte, hazai pályán nem szabad kikapni és idegenben sem fér bele sokkal több kisiklás. Nekem azok a kedvenc játékosok, akik az Olajban játszanak, elfogadom őket és szorítok a sikeres szereplésükért. Az utóbbi években, már Budapestről járok haza a mérkőzésekre. Mindig jövök, számomra ez kikapcsolódás, szórakozás, élmény. - mondja a menyasszony Dóra, akinek hamarosan meglesz az esküvője, amelyhez szurkoló társaim nevében is gratulálok.
Az én rovatom...

Megmondom őszintén egy győztes találkozót követően mindig könnyebb összehozni ezt a kis kiadványt. Régen látott, szép sikert ért el átalakuló, formálódó csapatunk az Avtodor Saratov ellen. Talán az orosz gárda az elején lekezelte az Olajt és nem koncentrált kellőképen, de ez az ő bajuk lett.

Fiaink hajtottak, csúsztak, másztak, nem volt elveszett labda. A közönség, a szurkoló had ráérzett a lehetőségre és régen tapasztalt hangulat alakult ki a Tiszaligeti arénában. Persze most is voltak hibák, rossz passzok, de a lendület, az akarat a győzelmi vágy továbblendítette játékosainkat, és nem maradt el a megérdemelt siker.

Amennyiben ilyen elánnal áll a csapat a hazai találkozókhoz is biztos vagyok benne, a régi atmoszféra, a régi hangulat visszaköltözik a lelátóra ismét és egymásra talál szurkoló és csapat, amelynek biztató jeleit tapasztaltuk legutóbb.
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2017-2018 / 10. szám 2017. 12. 09.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 9. szám 2017. 12. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 8. szám 2017. 11. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 7. szám 2017. 11. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 6. szám 2017. 11. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 5. szám 2017. 10. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 4. szám 2017. 10. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 3. szám 2017. 10. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 2. szám 2017. 10. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 1. szám 2017. 09. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
Olaj Cseppek Olaj Cseppek Olaj Cseppek
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2017. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!