Archívum - Olaj Cseppek

Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám

2015.04.22. 18:00:00

Szolnoki Olaj KK - Naturtex-SZTE-Szedeák, NB I. "A" mérkőzés

Rájátszás 1-8. helyért
Naturtex-SZTE-Szedeák
Itt a szurkolók beszélnek: Molnár László
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám
Rájátszás 1-8. helyért

Kialakult a rájátszás nyolcas mezőnye, így az első körben a táblázaton elfoglalt helyek szerint a Tiszamenti csapatok találkoznak - amelyre még nem volt példa -, a párharc három nyert mérkőzésig folytatódik.

Jó pozícióban végeztünk, a középszakasz mérkőzéseit követően innen kell elindulnunk, keményen dolgoztunk, hogy a rájátszásban jobban tudjunk teljesíteni, játszani - mondta a találkozó előtt Dragan Aleksic, az Olaj vezetőedzője.
Naturtex-SZTE-Szedeák

Naturtex-SZTE-Szedeák
Az alapszakasz befejeztével a hetedik helyen végeztek ötven százalékos teljesítménnyel, a lejátszott mérkőzések felét megnyerték. Ezt a tendenciát folytatták a középszakasz középház vetélkedőjében is, ahol a nyolc találkozóból négyet győzelemmel zártak. A végjátszmában sikerült elérni, hogy a klub történetében első alkalommal a nyolcas rájátszás résztvevői lettek, ehhez persze kellet a Pécs csapatának segítsége is azzal, hogy a rivális Fehérvár csapatát legyőzze a szakasz hajrájában.

Természetesen ez semmivel sem csökkenti a Tisza-parti gárda sikerét. A csapatnak öt szerb nemzetiségű játékosa van, akik közül kettő honosított és magyar állampolgársággal is rendelkezik. A játékosok közül a 26 éves, 210 cm magas center, Darko Balaban 17 pontos átlaga figyelemre méltó, de Andrija Ciric erőszakos, ponterős játékára is emlékszünk a Falco csapatából. Nem kell bemutatni a szolnoki közönségnek Molnár Andrást, aki 2006-ban a bajnokcsapatunk tagja volt. Kiss Zsolt triplavető képességét a Paks csapatában megismertük.

A csapat edzője Nikola Lazic is több helyen letette már névjegyét hazánkban, így nyilatkozott, amikor bejutottak a rájátszásba: A középszakaszban nekünk minden meccs ajándék, nos, a play-off, a negyeddöntő egy újabb extra ajándék lesz. Ráadásul hatalmas dolog, hogy Magyarország legjobb csapata, a Szolnok ellen játszhatunk, amely egy külön szint. Tisztességgel felkészülünk ellenük, és igyekszünk majd helytállni.
Itt a szurkolók beszélnek:

Molnár László
Molnár László

A nyolcvanas években lejártam a nagytemplom mellett lévő Olaj klubba, ott találkoztam az akkori kosárlabdacsapat játékosaival, ismertem őket, de mérkőzéseikre nem jártam, bár figyeltem eredményeiket. A 91-es döntőt még fotelszurkolóként néztem. 2004 körül a fiam és a szomszédom unszolására kimentem egy mérkőzésre, azt hiszem, nyertünk, de én attól kezdve még külföldre is elkísértem a csapatot.

Az idei szezonban, az Adria-ligában, ha nem bénázunk el néhány mérkőzést, előkelőbb helyen is végezhettünk volna, de így is szép az elért eredmény. A hazai mezőnyben az eddigi szereplés, attól függetlenül, hogy első helyről kezdjük a rájátszás sorozatát, szerintem, a szégyen kategóriájába tartozik. Én csak egy egyszerű szurkoló vagyok, de azért van véleményem a játékról.

Sokszor nem értem, miért zónázik a csapat a mérkőzés idejének nagy részében. Lazeric Jones jó játékos, de időnként döntő időszakokban szarvashibákat tud véteni öncélú játékával. Nagyobb lehetőséget kaphatnának saját fiatal játékosaink, mint amelyet mostanság élveznek.

A mai találkozóra és a többire is oda kell figyelni, és az első pillanattól kezdve "adriás" tempót kell diktálni s akkor ismét lehet jó hangulat a csarnokban. A végső cél, nem lehet más, mint a bajnoki cím megvédése
- mondja Ferenc, a kitartó és elkötelezett szurkoló.
Az én rovatom...

Nem tudom, ki hogyan élte meg a legutóbbi hazai találkozónkon a Sopron elleni győzelmünket. Bevallom, nekem nem repesett a lelkem az örömtől. Pedig igen fontos győzelmet gyűjtött be csapatunk, amelynek következtében elnyertük a hazai pálya előnyét, és minden ellenféllel szemben élvezzük azt.

Mégis hiányzott valami a sokat megélt arénából. A hangulat, az ellentáborok által sokszor irigyelt piros-fekete atmoszféra. Reménykedem, hogy ez csak átmeneti jelenség és a folytatásban ismét a régi lesz a légkör, hiszen ott vagyunk az újabb bajnokság küszöbén, ez azért nem semmi, sok szurkoló tábor szívesen cserélne velünk.
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2017-2018 / 10. szám 2017. 12. 09.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 9. szám 2017. 12. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 8. szám 2017. 11. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 7. szám 2017. 11. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 6. szám 2017. 11. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 5. szám 2017. 10. 21.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 4. szám 2017. 10. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 3. szám 2017. 10. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 2. szám 2017. 10. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 1. szám 2017. 09. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
Olaj Cseppek Olaj Cseppek Olaj Cseppek
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2017. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!