Archívum - Hírek

Olaj Cseppek 2017-2018 / 5. szám

2017.10.21. 18:00:00

Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE, NB I. "A" mérkőzés

Folytatás hazai mezőnyben
Atomerőmű SE
Itt a szurkolók beszélnek: Fazekas Balázs
Az én rovatom...
Olaj Cseppek 2017-2018 / 5. szám


Folytatás hazai mezőnyben

Quincy Ford
Nincs megállás, nincs szünet, jön a folytatás a hazai bajnokságban. A csapat teljesítményére nincs panasz. Az e heti szerdai Europe Cup-mérkőzésen remek hangulatban „bedarálta” csapatunk a macedón Karpos Sokoli csapatát és simán vette az első akadályt a harminckettes mezőnyben.

Most a program változatossága miatt újra hazai mezőnyben kell bizonyítani. Nem szabad egyetlen csapatot sem félvállról venni, mert az megbosszulhatja magát. Erre intő példa volt a szegedi fellépésünk, amely szerencsés körülmények között végül a mi sikerünket hozta. A csapat alakul, mindenki teszi a dolgát, és így az eredmény sem marad el. Remélhetőleg ismét ünnepelhet a közönség a mai mérkőzés végén.
Atomerőmű SE

Atomerőmű SE
Az elmúlt szezont kissé halványan teljesítette a több bajnoki címmel is rendelkező paksi együttes. A jövőt illetően mindenképpen szeretnének felzárkózni az élcsapatok soraiba. Az ezidáig lejátszott négy mérkőzésből hármat megnyertek. Az első fordulóban hazai pályán fölényesen legyőzték a „bajnoki címért” ringbe szálló Falcot. A második fordulóban meglepetésre vereséget szenvedtek Debrecenben a bajnokság újoncától. Ezt követően a tavalyi sikercsapatot legyőzték Zalaegerszegen, és hazai pályán hozták a kötelezőt a PVSK ellen. Jelenleg négy amerikai légiósuk van Barnies, Troyal, aki Szolnokról tért vissza az Atomvárosba. Egy magas emberüket, Tim Williamst (USA) nemrég menesztették, pótlása folyamatban van. A magyar kontingenst erősíti a Sopronból igazolt, válogatott játékos Ruják András, valamint a régi paksi, hárompontos specialista Medve Máté. Eilingsfeld János is az Olajtól igazolt vissza volt egyesületébe, aki az eddigi teljesítményével, vezéregyénisége csapatának.
Itt a szurkolók beszélnek:

Fazekas Balázs
Fazekas Balázs

Úgymond kosaras család a miénk. Édesapám és bátyám is űzte a sportágat. Általános iskolában a Jubileum téri Piros iskola padjait koptattam, ahol élénk kosárlabdaélet folyt Tapodi László testnevelő tanár úr irányításával. Különböző korosztályokban pattogtattam a labdát. Középiskolába, Ceglédre jártam, és ott is játszottam. A későbbiek folyamán a munka, az üzleti élet dolgai kerültek előtérbe, de a kosárlabdával a kapcsolatom megmaradt.

Amatőr alapon - ha időm engedi - szoktam játszani is, de az Olaj csapatának a szereplését nyomon követem. Az idei szezon elején járunk, így sok következtetést még nem lehet megállapítani, de az eddig tapasztaltak tetszenek. A csapat jó szerkezetű, a játékosok hozzáállása hibátlannak mondható. Az európai vetélkedőben reális esélyünk van a következő körbe kerülésre és a folytatásban akármi is lehet.

Ma itt a Paks ellen győzelmet várok, annak ellenére, hogy Strahinja Milosevic valószínű nem fog játszani, de a többieknek hozni kell a találkozót
- vélekedik Balázs.
Az én rovatom...

Úgy gondolom, nem semmi, hogy négy magyar csapat ott van Európa középmezőnyében. Nem akarok ünneprontó lenni, de az az igazság, hogy az elittől azért még igencsak messze vagyunk. Kezdetnek viszont nem rossz. Ismét láthatunk jó mérkőzéseket, izgulhatunk saját csapatunk sikeréért és a többi magyar gárda tovább jutásáért. Pillanatnyilag ötven százalékos a hazai mérleg. A sérülésekkel küzdő Albát az izraeli gárda sajnos Fehérváron „kiütötte”. A Körmend Bulgáriában győzött, a Falco a csoportunkbeli Nyizsnij Novgorodtól hosszabbításban kapott ki minimális különbséggel, idegenben. Javításra és további sikerek elérésére minden magyar csapatnak van lehetősége.

Nem az elfogultság, amelyet az Olaj iránt érzek, mondatja velem, hosszú menetelés előtt vagyunk, amely sikeres lehet. Persze messze még a vége.
acsay
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Olaj Cseppek 2017-2018 / 8. szám 2017. 11. 14.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 7. szám 2017. 11. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 6. szám 2017. 11. 01.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 4. szám 2017. 10. 18.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 3. szám 2017. 10. 07.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 2. szám 2017. 10. 04.
Olaj Cseppek 2017-2018 / 1. szám 2017. 09. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 26. szám 2017. 05. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 25. szám 2017. 05. 12.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 24. szám 2017. 04. 30.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 23. szám 2017. 04. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 22. szám 2017. 04. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 21. szám 2017. 04. 01.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 20. szám 2017. 03. 23.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 19. szám 2017. 03. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 18. szám 2017. 03. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 17. szám 2017. 03. 04.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 16. szám 2017. 02. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 15. szám 2017. 01. 28.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 14. szám 2017. 01. 17.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 13. szám 2017. 01. 14.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 12. szám 2017. 01. 11.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 11. szám 2016. 12. 20.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 10. szám 2016. 12. 10.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 9. szám 2016. 12. 07.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 8. szám 2016. 11. 29.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 7. szám 2016. 11. 19.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 6. szám 2016. 11. 09.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 5. szám 2016. 11. 06.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 4. szám 2016. 10. 26.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 3. szám 2016. 10. 22.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 2. szám 2016. 10. 15.
Olaj Cseppek 2016-2017 / 1. szám 2016. 10. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 32. szám 2016. 06. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 31. szám 2016. 06. 01.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 30. szám 2016. 05. 29.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 29. szám 2016. 05. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 28. szám 2016. 05. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 27. szám 2016. 05. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 26. szám 2016. 05. 04.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 25. szám 2016. 04. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 24. szám 2016. 04. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 23. szám 2016. 04. 06.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 22. szám 2016. 03. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 21. szám 2016. 03. 16.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 20. szám 2016. 03. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 19. szám 2016. 03. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 18. szám 2016. 02. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 17. szám 2016. 02. 10.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 16. szám 2016. 01. 30.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 15. szám 2016. 01. 27.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 14. szám 2016. 01. 08.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 13. szám 2016. 01. 05.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 12. szám 2015. 12. 12.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 11. szám 2015. 12. 09.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 10. szám 2015. 11. 18.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 9. szám 2015. 11. 14.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 8. szám 2015. 11. 11.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 7. szám 2015. 10. 31.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 6. szám 2015. 10. 28.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 5. szám 2015. 10. 24.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 4. szám 2015. 10. 20.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 3. szám 2015. 10. 17.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 2. szám 2015. 10. 07.
Olaj Cseppek 2015-2016 / 1. szám 2015. 10. 03.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 28. szám 2015. 05. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 27. szám 2015. 05. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 26. szám 2015. 05. 12.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 25. szám 2015. 05. 06.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 24. szám 2015. 04. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 23. szám 2015. 04. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 22. szám 2015. 04. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 21. szám 2015. 04. 04.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 20. szám 2015. 03. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 19. szám 2015. 03. 20.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 18. szám 2015. 03. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 17. szám 2015. 03. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 16. szám 2015. 02. 28.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 15. szám 2015. 02. 07.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 14. szám 2015. 01. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 13. szám 2015. 01. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 12. szám 2014. 12. 13.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 11. szám 2014. 12. 10.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 10. szám 2014. 11. 26.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 9. szám 2014. 11. 22.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 8. szám 2014. 11. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 7. szám 2014. 11. 09.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 6. szám 2014. 10. 29.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 5. szám 2014. 10. 25.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 4. szám 2014. 10. 15.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 3. szám 2014. 10. 11.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 2. szám 2014. 10. 08.
Olaj Cseppek 2014-2015 / 1. szám 2014. 10. 04.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 31. szám 2014. 06. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 30. szám 2014. 06. 01.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 29. szám 2014. 05. 27.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 28. szám 2014. 05. 20.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 27. szám 2014. 05. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 26. szám 2014. 05. 07.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 25. szám 2014. 04. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 24. szám 2014. 04. 16.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 23. szám 2014. 04. 12.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 22. szám 2014. 04. 05.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 21. szám 2014. 03. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 20. szám 2014. 03. 13.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 16. szám 2014. 02. 22.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 15. szám 2014. 02. 11.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 14. szám 2014. 01. 25.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 13. szám 2014. 01. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 12. szám 2014. 01. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 11. szám 2013. 12. 28.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 10. szám 2013. 12. 21.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 9. szám 2013. 12. 17.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 8. szám 2013. 12. 10.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 7. szám 2013. 12. 08.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 5. szám 2013. 11. 09.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 3. szám 2013. 11. 02.
Olaj Cseppek 2013-2014 / 1. szám 2013. 10. 08.
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Jászberény 85-58 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Jászberény 85-58
Europe Cup, Szolnoki Olaj - Nizhny Novgorod 97-71 Europe Cup, Szolnoki Olaj - Nizhny Novgorod 97-71
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Atomerőmű 91-86 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Atomerőmű 91-86
Europe Cup, Szolnoki Olaj - Karposh Sokoli 94-73 Europe Cup, Szolnoki Olaj - Karposh Sokoli 94-73
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Sopron 86-64 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Sopron 86-64
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2017. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!