Archívum - Hírek

Illő lenne visszavágni

2017.02.02. 10:00:00

Tóth Ádám nélkül lép pályára az Olaj Zalaegerszegen
Illő lenne visszavágni
Egy igazolt hiányzója biztosan lesz a Szolnoki Olajnak a 16. forduló rangadóján. Tóth Ádám Belgiumban összeszedett bokasérülése nem jött rendbe, így a center kénytelen lesz kihagyni a nevelőegyesülete elleni mérkőzést. Hiánya miatt Luksa Andricra a megszokottnál több és nagyobb feladat hárul. A ZTE novemberben 91-85-re nyert a Tiszaligetben, ezért is illene győznie az Olajnak a Zalaegerszegen.

- Valóban illő lenne visszavágni, de ez egyáltalán nem lesz könnyű - vágott rögtön a dolgok közepébe Kmezic Zoran, az Olaj vezetőedzője. - A ZTE most egy győzelemmel van előttünk, ha nyerne, akkor kettővel előzne minket. Márpedig nekünk az a célunk, hogy elérjük a harmadik helyet. Tisztességesen felkészültünk, feltérképeztük az ellenfelet, az egyetlen problémánk Tóth Ádám hiánya lehet. De a többiek készen állnak a feladatra. A ZTE ugyan hazai pályán nagyon erős, de nem mondanám, hogy jobbak, mint mi. Úgy gondolom, ha ugyanazzal a mentalitással játszunk, mint például a belgiumi Bajnokok Ligája meccsen, akkor nincs olyan magyar csapat, amelyet ne tudnánk akár idegenben is legyőzni.

A Zalaegerszeg eddig három légióssal, Norfleettel, Drungilas-szal és Ubillával viszi a szezont. Magyarjaik közül Szabó Zsolt és Benke Szilárd szinte állandóan extrát tesz hozzá Bencze Tamás csapatának játékához. A héten új szponzor is érkezett a ZTE-hez, a plusztámogatásnak köszönhetően egy negyedik külföldi leigazolására is lehetőség nyílt. A korábban az Alba Fehérvárban játszó Jerrel Wright tíznapos próbajátékra kapott lehetőséget, ám a center csak csütörtök este érkezik Magyarországra, addigra viszont már elkezdődik a ZTE-Olaj rangadó

A 17:00-kor kezdődő mérkőzést, az M4 Sport 16:45-től élő adásban közvetíti.

Forrás: Új Néplap - Gutai István
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Az ötödik helyen fejezte be a 2016/2017-es szezont az Olaj 2017. 05. 21.
Újból kiegyenlítette a párharc állását az Olaj 2017. 05. 19.
A lélektani teher ma este a szolnoki csapaton lesz 2017. 05. 19.
Lépéselőnyben a ZTE 2017. 05. 16.
A negyeddöntő harmadik mérkőzése következik 2017. 05. 16.
Kiegyenlítette a párharc állását az Olaj 2017. 05. 13.
Kötelező javítani! 2017. 05. 13.
Nem sikerült elvenni a ZTE pályaelőnyét 2017. 05. 10.
Ma elkezdődik a rájátszás 2017. 05. 10.
Győzelemmel fejezte be a középszakaszt az Olaj 2017. 04. 30.
Nagy különbségű vereség Körmenden 2017. 04. 27.
Ma este Körmenden lép pályára az Olaj 2017. 04. 27.
Olaj-vereség a Tiszaligetben 2017. 04. 23.
Nincs más út, mint a győzelem 2017. 04. 23.
Kikapott az Olaj Szombathelyen 2017. 04. 19.
Szombathelyen folytatja az Olaj 2017. 04. 19.
Olaj-vereség Fehérváron 2017. 04. 13.
Alba-Olaj rangadó lesz ma este Fehérváron 2017. 04. 13.
Megérdemelt Olaj-győzelem a piros-feketék rangadóján 2017. 04. 09.
A Körmend ellen javíthat az Olaj 2017. 04. 08.
Nem sikerült győzni Zalaegerszegen 2017. 04. 06.
Nyerni megy a címvédő Olaj Zalaegerszegre 2017. 04. 06.
Győzelemmel kezdte a középszakaszt az Olaj 2017. 04. 01.
Rajtol a mezőny a középszakaszban 2017. 04. 01.
Vereség az utolsó fordulóban 2017. 03. 26.
Piros-feketék csatája lesz vasárnap Körmenden 2017. 03. 25.
A hajrában fordított az Olaj 2017. 03. 23.
Hazai pályán az Olaj 2017. 03. 23.
Magabiztos Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2017. 03. 19.
Újabb fontos mérkőzés vár az Olaj csapatára 2017. 03. 18.
Nehéz mérkőzésen nyert az Olaj 2017. 03. 16.
Az újonc ellen lép pályára a bajnoki címvédő 2017. 03. 16.
A bajnoki címvédő Olaj legyőzte a kupagyőztes Albát 2017. 03. 11.
Ma este Olaj-Alba rangadó lesz a Tiszaligetben 2017. 03. 11.
Nem várt Olaj-vereség az Atomerőmű otthonában 2017. 03. 08.
Pakson lép ma pályára a bajnoki címvédő Olaj 2017. 03. 08.
Hazai győzelem a megyei rangadón 2017. 03. 04.
Megyei rangadóval folytatódik a küzdelem 2017. 03. 04.
Olaj-győzelem a hűség városában 2017. 02. 25.
A kupahétvége után folytatódik a bajnokság 2017. 02. 25.
Visszavágott az Olaj a nem várt őszi vereségért 2017. 02. 11.
Hazai pályán az Olaj 2017. 02. 11.
Olaj-vereség Szombathelyen 2017. 02. 05.
Újabb dunántúli rangadó vár a bajnoki címvédő Olajra 2017. 02. 05.
Visszavágott az Olaj a ZTE-nek 2017. 02. 02.
Magabiztos Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2017. 01. 28.
Nehéz mérkőzés előtt az Olaj 2017. 01. 28.
Magabiztos Olaj-győzelem a PVSK otthonában 2017. 01. 21.
Pécsett folytatja a honi pontvadászatban az Olaj 2017. 01. 21.
Olaj-győzelem a piros-feketék rangadóján 2017. 01. 14.
Olaj-Körmend rangadó a Tiszaligetben 2017. 01. 14.
Kmezic Zoran az Olaj új vezetőedzője 2017. 01. 09.
Vereség Szegeden 2017. 01. 07.
Csak a győzelem! 2017. 01. 07.
Szolnoki vereség Kecskeméten 2016. 12. 29.
Kecskeméten lép utoljára pályára az Olaj az idén 2016. 12. 29.
Olaj-vereség Kaposváron 2016. 12. 17.
Vojvoda Dávid valószínűleg pályára lép Kaposváron 2016. 12. 17.
Nagy különbségű Olaj-győzelem az újonc Vasas ellen 2016. 12. 10.
Sportkarácsony a Tiszaligetben 2016. 12. 10.
Vereség Fehérváron 2016. 12. 02.
Ma este Alba-Olaj rangadó lesz Fehérváron 2016. 12. 02.
100 pont fölött dobott az Olaj a Paksnak 2016. 11. 19.
Ma este a Paks csapatát fogadja az Olaj 2016. 11. 19.
Szolnoki siker a megyei rangadón 2016. 11. 12.
Megyei rangadó Berényben 2016. 11. 12.
ZTE-győzelem Szolnokon 2016. 11. 06.
Az Olaj a Zetét fogadja 2016. 11. 05.
Nem várt Olaj-vereség Budapesten 2016. 10. 29.
Budapesten vendégszerepel a szolnoki csapat 2016. 10. 29.
Megérdemelt Olaj-győzelem a Falco ellen 2016. 10. 22.
Olaj-Falco rangadó a Tiszaligetben 2016. 10. 22.
Újabb fontos Olaj-győzelem 2016. 10. 15.
Beindul a nagyüzem 2016. 10. 15.
Magabiztos Olaj-győzelem a bajnoki nyitányon 2016. 10. 08.
Rajt előtt az Olaj csapata 2016. 10. 08.
Belépőjegyek 14 éven aluli gyerekek számára 2016. 10. 07.
Harmadik helyen végzett az Olaj Szombathelyen 2016. 09. 26.
Teljes az Olaj-keret 2016. 09. 23.
Hétfőn megkezdődik a bérletek árusítása 2016. 09. 06.
Pályára állt az Olaj 2016. 08. 19.
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 83-75 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 83-75
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 94-77 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 94-77
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Alba Fehérvár 80-78 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Alba Fehérvár 80-78
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 98-102 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 98-102
Champions League FIBA EUROPE EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2017. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!