Archívum - Hírek

A helyzet komoly, de egyáltalán nem reménytelen

2016.06.07. 8:00:00

Stojan Ivkovic: Strahinja Milosevic nagyon fontos játékos, kedden érte is játszunk majd, mert mi egy csapat vagyunk!
A helyzet komoly, de egyáltalán nem reménytelen
Jellemzően komoly lélektana van a sokmeccses döntőknek. A három győzelemig tartó párharcokban a harmadik találkozók bírnak kiemelt fontossággal - nagy többségében azok a csapatok nyerik a viadalt, amelyek a harmadik összecsapást behúzzák. Ilyen vízválasztó lesz, lehet a ma 18 órakor kezdődő Olaj-Alba is. Az idei bajnokságban roppant fontos hazai pálya a szolnoki csapat mellett szól.

A krónikus irányítóhiány, a székesfehérvári meccs azonban a vendégek esélyeit növeli. Ugyanúgy, mint Strahinja Milosevic távolmaradása. Fehérváron Vojvoda és Myles akaszkodott össze az első félidő utolsó percében. A csetepatéban harmadikként beszállt az Olaj szerb légiósa is. A balhé lezárásaként Mylest és Milosevicet kiállították, egyikük sem játszhat ma.

- Fogalmam sincs, a két játékos hiányzása mennyire befolyásolja majd a keddi találkozót - vélekedett Branislav Dzunic, aki a lelke mélyén alighanem sejti a választ: a két fél tisztáldozata során nem ők húzták a rövidebbet. Milosevic kimaradása alighanem nagyobb veszteség az Olaj számára, mint amit Myles eltiltása jelent az Albának.

- Strahinja Milosevic nagyon fontos játékos, kedden érte is játszunk majd, mert mi egy csapat vagyunk! - mondta Stojan Ivkovic, a szolnoki csapat vezetőedzője. - A sok támadólepattanó, amit a hazaiak szedtek, nem a taktikán vagy az edzőkön múlik, hanem a koncentráción, és az Alba Fehérvár sokkal jobban koncentrált, mint mi. De természetesen nem adjuk fel, nem fogjuk megkönnyíteni kollégám dolgát a következő meccsen.

De nem csak a lepattanózásban volt jobb az Alba, hanem dobásbiztonságban is. E két műfajban lesz leginkább érzékelhető Milosevic hiánya. Igaz, hogy néha a támadójátéka ingadozik, de védőmunkája magasan a hazai átlag fölötti stabilitással bír és mindkét palánk alatt fontos lepattanókat szed össze.

A helyzet tehát komoly, de egyáltalán nem reménytelen. Lévén a korábban már említett hazai környezet miatt. Másrészt az idén már többször is volt a mostanihoz hasonlóan nehéz helyzetben az Olaj, mégis kilábalt belőle.

Mindezzel együtt jóval nagyobb erőfeszítés kell ahhoz, hogy az Olaj hozza adogatójátékát, azaz megnyerje soros hazai meccsét, mint a szezonban eddig bármikor. Hogy az Olajban mennyi tartalék van még akár fizikálisan, akár pszichésen, arra a mai négyszer tíz perc fog választ adni.

A 18 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élő adásban közvetíti.

Forrás: Új Néplap - Gutai István
A témához kapcsolódó további hír(ek):
A BL-ben indul az Olaj 2016. 06. 17.
A hetedik aranyérem mámorában 2016. 06. 13.
HETEDSZER MAGYAR BAJNOK AZ OLAJ! 2016. 06. 10.
Első esély a címvédésre 2016. 06. 10.
Egy győzelemre a bajnoki címvédéstől az Olaj 2016. 06. 07.
Strahinja Milosevic nem játszhat a következő meccsen 2016. 06. 04.
Ma délután Fehérváron folytatódik a bajnoki döntő 2016. 06. 04.
Szolnoki előny a fináléban 2016. 06. 01.
Ma este elkezdődik az Olaj-Alba döntő 2016. 06. 01.
Idén is döntőben a címvédő Szolnok 2016. 05. 29.
Vasárnap este ötödik mérkőzés lesz a Tiszaligetben 2016. 05. 27.
Egy győzelemre a bajnoki döntőtől a címvédő Olaj 2016. 05. 24.
A Tiszaligetben folytatódik az Olaj-Körmend párharc 2016. 05. 24.
Körmenden egyenlített az Olaj 2016. 05. 21.
Visszavenné az elvesztett pályaelőnyt az Olaj 2016. 05. 21.
Hazai vereség a Tiszaligetben 2016. 05. 18.
Pályán a piros-feketék 2016. 05. 18.
Szerdán indul az Olaj-Körmend párharc 2016. 05. 17.
Söpréssel jutott elődöntőbe a címvédő Olaj 2016. 05. 10.
Söpréssel juthat a négy közé az Olaj 2016. 05. 10.
Kedden négy közé juthat az Olaj 2016. 05. 07.
Folytatás ma este Pécsen 2016. 05. 07.
Szoros mérkőzésen győzött az Olaj 2016. 05. 04.
Ma este elkezdődik a bajnoki negyeddöntő 2016. 05. 04.
Megérdemelt Olaj-siker a ZTE ellen 2016. 04. 27.
Zárul a középszakasz 2016. 04. 27.
Veresége ellenére is az élen végzett az Olaj 2016. 04. 23.
Középszakaszelső lehet az Olaj 2016. 04. 23.
Igazi csapatként játszott az Olaj 2016. 04. 20.
Sokat érhet az Olaj-siker 2016. 04. 20.
Egylabdás mérkőzést veszített az Olaj 2016. 04. 16.
Ötödszörre is egymásnak feszül az Olaj és az Alba 2016. 04. 16.
Sokat tett az Olaj a győzelemért 2016. 04. 09.
Egerszegen az Olaj 2016. 04. 09.
30 pontos kiütéses Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2016. 04. 06.
Ma este a Körmendet fogadja az Olaj 2016. 04. 06.
Sima paksi siker 2016. 04. 02.
Pakson az Olaj 2016. 04. 02.
Olaj-győzelem a rangadón 2016. 03. 30.
Hetente két rangadó 2016. 03. 30.
Időpontváltozás 2016. 03. 23.
Az élről várja a jövő heti folytatást az Olaj 2016. 03. 22.
Az Olaj nyerte meg az alapszakaszt 2016. 03. 19.
Zárul az alapszakasz 2016. 03. 19.
Harmadszor is kikapott az Olaj a Körmendtől 2016. 03. 16.
Piros-feketék egymás ellen 2016. 03. 16.
Az Olaj hosszabbítás után győzött Szegeden 2016. 03. 12.
Ma este Szegeden lép pályára a Szolnok 2016. 03. 12.
Olaj-győzelem a Falco ellen 2016. 03. 09.
Újabb rangadó a Tiszaligetben 2016. 03. 09.
Hazai győzelem az Olaj-Alba rangadón 2016. 03. 05.
Olaj-Alba rangadó a Tiszaligetben 2016. 03. 05.
Simán nyert az Olaj 2016. 03. 02.
Kinek lesz nyerő a 21? 2016. 03. 02.
Olaj-győzelem a Kaposvár ellen 2016. 02. 27.
A Kaposvár ellen folytatja az Olaj 2016. 02. 27.
A szezonban másodszor váltott edzőt az Olaj 2016. 02. 26.
Apatikus volt az Olaj 2016. 02. 24.
Végig szoros meccsen nyert az Olaj 2016. 02. 13.
A fővárosban az Olaj 2016. 02. 13.
Hozta a kötelezőt a szolnoki csapat 2016. 02. 06.
Visszaállt az élre az Olaj 2016. 01. 30.
Rangadó a javából 2016. 01. 30.
Olaj-vereség Sopronban 2016. 01. 23.
Ma este Sopronban lép pályára az Olaj 2016. 01. 23.
Olajozott megyei találkozó 2016. 01. 16.
Az utolsó helyezett ellen lép pályára az első 2016. 01. 16.
Megérdemelt siker 2016. 01. 08.
Kupa után bajnoki 2016. 01. 08.
Hazai győzelem Körmenden 2015. 12. 19.
Piros-feketék rangadója Körmenden 2015. 12. 19.
Hozta a kötelezőt az Olaj 2015. 12. 12.
Ma este Szolnok-Szeged kosárderbi 2015. 12. 12.
Milosevic volt Szombathelyen a Mikulás 2015. 12. 06.
Szombathelyen lép pályára ma este az Olaj 2015. 12. 06.
Olaj-győzelem a rangadón 2015. 11. 21.
Alba-Olaj rangadó Fehérváron 2015. 11. 21.
Az Olaj ott folytatta, ahol szerdán abbahagyta 2015. 11. 14.
Itthon a címvédő Olaj 2015. 11. 14.
Ráadás kellett az Olaj sikeréhez 2015. 11. 07.
Idegenben szerepel az Olaj 2015. 11. 07.
Hozta a kötelezőt az Olaj 2015. 10. 31.
A fővárosiak ellen javíthat hazai pályán az Olaj 2015. 10. 31.
Hullámvölgyben az Olaj 2015. 10. 24.
A ZTE-t fogadja az Olaj 2015. 10. 24.
Fölényes győzelemmel hangolt az Olaj 2015. 10. 17.
A Nyíregyháza a mai ellenfél 2015. 10. 17.
55 perces mérkőzésen veszített az Olaj 2015. 10. 10.
PAOK előtt csata Pakson 2015. 10. 10.
Olaj: kettőből kettő 2015. 10. 09.
Újabb Olaj-győzelem a Tiszaligetben 2015. 10. 07.
Ma este hatkor az Olaj a Sopront fogadja 2015. 10. 07.
Magabiztos Olaj-győzelem a szezonnyitón 2015. 10. 03.
Az elvárás egyértelmű: címvédés mindkét hazai fronton 2015. 10. 03.
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 83-75 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 83-75
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 94-77 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 94-77
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Alba Fehérvár 80-78 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Alba Fehérvár 80-78
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 98-102 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - ZTE 98-102
NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Körmend 78-71 NB I. 'A', Szolnoki Olaj - Körmend 78-71
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2017. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. - Minden Jog Fenntartva!